Igen. Lezárult életem egy szakasza. Középiskolás éveimnek vége. 4 év. Nagyon jó iskolában, kellemes társaságban (ami az évek alatt közeli barátivá alakult). Rengeteg emlék jut eszembe, ahogy erre gondolok. Sok barátot ősztől több száz km-es távolságban tudhatok magamtól sajnos.
Hiszen leérettségiztünk. Visszagondolva, hogy nem is olyan rég még féltem ettől a "beavatódástól"... nem kellett volna :) Nem állítom, hogy minden simán ment, de jól vehető akadály ez egy 18 éves számára ( bár én az írásbelik többségét még 17 évesen írtam :D ). Nem a saját fényezésemre írom ezt a postot, úgyhogy inkább nem fogom leírni az eredményeimet. Maradjunk annyiban, hogy jeles érettségi bizonyítvánnyal zártam a 4 évet.
Ezután egy kis izgulás következett, hogy hogyan is alakulnak majd a felvételi pontjaim. Aztán pedig az egész országot foglalkoztató ponthatár meghúzás :) Tegnap este folyt mindez, és nagy örömömre felvettek arra a helyre, ahova szeretnék menni :) BGF-PSZFK-BP gazdálkodás és menedzsment szak. És még nagyobb örömömre, eddigi kérdezősködéseim alapján az osztályból rajtam kívül még 5-en felvételt nyertek erre a szakra (: Valamint kb. 10-en leszünk a volt osztályból hallgatói ennek a főiskolának.
Szóval most minden happy, már várom az értesítő levelet, ami ha minden igaz, a jövőhéten már a kezemben lesz. Bár aggódom kicsit, hogy nem fogok a kollégiumba felvételt nyerni...úgy érzem egy albérlet fizetése nem kis teher lenne :( Jó lenne; de azért mégis, itt az anyagiak már nagyon is számítanak. 350 km-re a családomtól meg is kell élnem majd valahogy.. De hamarosan minden kiderül, én addig is izgatottan várom a fejleményeket ;)